Szemere Bertalan: Naplóm - 2. kötet (1869)

— 116 — 16-án még evett, de a láztól már nem volt mentt. Többnyire összevissza beszélt, mindenféle nyelven, mindig utazott; azt kérdezte, melyik állomásnál vagyunk: siess, mert öt perez múlva indulunk. 2 óra után beszéde megszűnt érthető lenni, kétszer dalolni kezdett. 5y2-kor mult ki. Eltemettetett 20-án, s miután a Titleyi templomban a halott megáldatott, annak udvarán egy sirba, Lady Longdale egyik ó'sének sirja mellett, lebocsáttatott. E derék asszonyság fizette az orvost, 10 guinee, és a temetési költséget, 50 fontot. A gyászvivők voltak: Vukovics, Czecz és Szabó Imre, — ez utóbbinak szegény jó Mészáros nem örült volna, mert ő talán senkit se gyűlölt csak Görgeit, s ennek ördöge Szabó Imre volt. Vagyonát a mi van, rokonainak küldik, ruháit a szegényebb menekültek közt oszták el, Mémoirjait, 70 — 80 iv, előre Genfbe küldte Pukyhoz, s a mint tudom, ő azokat meg is tartja, ürügye van rá. T. i. ő általa, küldetett Mészárosnak az uti költség, és Mészáros különös előérzetnél fogva utolsó, elindulását jelentő levelében testamentomilag ir, rendelkezvén vagyonáról halála esetében, s az útiköltség fejében emlékiratait Pukynak hagyván. Puky elfoglalta azokat, bár nem ő adta, ő csak átküldte a pénzt, — mit a jó öreg nem tudott. Minket halálának hire igen elkeserített. Dina, ki őt igen szerette, könnyeivel siratta meg. Oly közel valánk ahhoz, hogy öleljük, karjainkból ragadta ki a halál. Állhatatos ember volt a makacsságig; sok ismerettel birt, de alaktalanul; vezérnek nem volt szerencsés, mert erélye s dicsvágya hiányzott, de ép e hiány nála sok jó tulajdon által pótoltatott; ha irt, nehéz volt érteni, de nem kellemetlen olvasni, társalgása kedves s vonzó volt, mindig vig, mindig nemes, mindig humor-