Szemere Bertalan: Naplóm - 2. kötet (1869)

Május. Dina fájdalmai, miután sok orvosságot, sok köpölyt, kenőcsöt, fürdőt használt, csak e hóban kezdnek szűnni. E hó közepe felé kelt föl néha, s ehetett a nélkül, hogy az étel neki fájdalmat okozott volna. Igen meggyöngült s megfogyott, Naudin orvoson kivül tanácsolt még Rostán és Dubois. A daganat még mindig megvan, de nem fájdalmas, kivéve ha emel vagy hajlik. Csak most mondák, hogy betegsége halálosan veszedelmes volt. Mindenesetre kell, hogy valami fürdőbe menjen. A hó végén Gizelt elválasztok az emlőtől. Épen helye akadt a dajkának, s a dolog hirtelen történt. Dina félt tőle, Irénkére emlékezvén, kinek halála a választáskor történt, de minden könnyen és szerencsésen ment, Gizi dajkáját egyszer sem hivta, evett jól, vig maradt, sot midőn néhány nap múlva a dajka eljött, meg sem ismerte. Ez már egy kis hálátlanság volt, nem ismerni a mellre, melyen 14 hónapig függött. Gizi szép gyermek, kedves, hizelgő, de nyughatatlan, kiabáló, türelmetlen és röst, mert még mindig csak csuszkái, járni nem akar. Nemcsak nekünk örömünk, de a ház összes lakóié is, midőn a kerti udvarba kiviszik, minden feléje szalad, vele játszik, mulattatja, — ezért oly türelmetlen ha mindig nem mulattatják. Pestről, utazásom iránt, levelet még sem kaptam. Ez megfoghatlan. Dina betegségén kivül ez is az oka, hogy nem dolgozom, — hiában senki se szeret dolgozni. De sokat olvastam, előbb könyveket, általok emlékeimet föleleveníteni, utóbb költőket olvastam, kivált francziákat. Alig tudnám okát megmondani, de nekem a fran-