Szemere Bertalan: Naplóm - 1. kötet (1869)
— 69 — felizgatni birja a népet, de vezetni gyönge, eszélytelen, s önző. Ezt széltiben mondogatom. Meg kell menteni a hazát tőle, és igazságot mondani az utókornak. Ide irom a mit a National szerkesztőjének irtam: Szerkesztő ur. „Több lapban megjelent Kossuth L. ur azon levele, melyben kormányzóságárul lemond, s a dictaturát Görgey tábornokra ruházza ált. „Ezt a hét minister közül valósággal csak három irta alá, a többi meg sem volt kérdezve, én sem, azonban nevemet alájegyezve látom, mit ezennel hamisnak nyilvánitok. „En nem adhattam volna lélekismeretesen a diétája túrát Görgey kezébe akkor, midőn már meggyőződtem arról hogy áruló. Ezt nem is tettem. Hogy Kossuth ur nem birt inkább meghalni semhogy azt tegye, arról számolni tartozik Istennek most, majd a nemzetnek is. Tudhatta jól, mikép Görgey az áltadott hatalmat már csak arra fogja használni, hogy elárulja az országot. „Sőt Kossuth ur nem is volt jogosítva a dictaturát bár kire áltruházni. 0 maga lemondván, természetesen maradt a ministerium. Ezzel nem is tanácskozott lemondása s a hatalom áltruházása iránt; azt fel nem oszlatta hogy ily coup d' état-t tegyen; de ha a ministeriumot személyzetére nézve változtathatta volna is, mint institutiot el nem törölhette a nemzetgyűlés beleegyezése nélkül. „Azonban mi, Batthyány K. külügyministerrel nem szűntünk meg gyakorolni a kormányhatalmat ezután sem. Ezt meg is irtuk Görgeynek. Bém tábora, mely még