Szemere Bertalan: Naplóm - 1. kötet (1869)

— 54 — Vasárnap levén, összecsődült a nép, mely mód nélkül kíváncsi. Kénytelenek valánk oldalszobába vonulni. Hajnik orvossal értekezett. A délutáni ut, vége felé, vad vidéken vezetett keresztül. Balra maradt egy kis rom, gömbölyű hegy tetején,. Montebellonak nevezte a kalauz. Közel Meligu falucskához, egy szikla ugy nézett ki mint egy toronyos vár, és mintha egy oszlopra egy kereszt szirtkövet mesterségesen tettek volna. Reggel nem adott enni a kalauz, mert nem jött meg a bagage, midőn megjött, el kellé indulnunk; most este nem adott, mivel már késő, azaz, csak 7 óra volt. Ez ember kapzsisága képzelhetlen. Csal minket, csalja embereit, csalja a fogadóst. Ha nem kérünk valamit nem adja. A theához a cognaeot, a reggelihez a bort mindig kell kérni. Együtt hálát a családdal, a barmokkal. Mely pillanatban leveszszük kezünket az ételről, elragadja. Egy gerézd szőlőt 3 napig eldugdosgat, hogy ezzel is kevesbet költsön. A theát öt napig ugyanazt adta. Ha vásárol valamit, felével többre mondja. Midőn fizet, mindig dugva fizet, hogy ne lássuk. Lop szőlőt, hogy ne kelljen egy garast, 5 liptát fizetnie. . . Es e gyalázatos ember némileg képe a többi görögöknek is. Mind ilyennek tapasztaltuk. A dimarque meglátogat, kezet szőrit, magasztalja a magyart, de ha felhívod valamire, mi fizetéssel jár, azzal, vagy annak hasznára megcsal. Ez embernek mi ketten 40 francot fizettünk naponkint. Es már 4 nap óta nem eszünk, hálunk a földön. Keservesen leszidtam többször, és hallgat mint a bűnös, — mától fogva nem eszem nála, kap naponkint kalauzi fizetést.