Szemere Bertalan: Naplóm - 1. kötet (1869)

Itt-ott várromok látszanak, máshol tornyokat gondolsz emelkedni. Sok helyen pedig a szirt hosszas hasábokbul áll, végtől végig. Más helyen a szikladarabok kivájottak, mintha valami érczféreg hagyná maga után nyomait. Ezek rendesen apró darabok az utak mellett. Mintha egy középpontrul hajai hullnának le, mint azt vésni szokták. A szikla fénylik gyakran, mint a csont. Szine is fehér. Néhol elterjed mint valami beásott óriás oldalborda, kicsorbitva szélein. A föld testének, itt a tenger szélén, oldalbordáit, csontjait látjuk. Ez tartja össze. Más haszna mi volna? Legnagyobb része a szemnek nem szép, lakóinak kin és nyomor. . . A leggyönyörűbb hely eddig Topolia . . . Pompás tekintet esik rá a magasból. Delphost én ilyennek hinném. Thébét ily rettenetes szép vidékben képzeltem. Körülveszi olajerdő. Sötét, tiszta zöld-szinüek, öregek, teremnek bőven. Ez a völgy. A völgyet körülveszi vöröses, meredek, kopár, komoly sziklasorozat. A völgy közepén magánosan áll egy legördült roppant bérczhegy, ennek lejtős oldalán van a helység egy része, a másik néhány száz lábnyi magasan meredeken nyul az égnek. Kedves és sajátságos tekintet. Csodálom hogy ezen helyet a mesés ókor fel nem használta. Isten a babonának alkotta. . . Es az ut hozzá és benne mi nyaktörő! Fölötte egy vén aqueduct van, csodálatos, és még inkább azzá teszi két malom, melybe a viz tölcsérré alakitott hordókon rohan. Elhagyván e városkát, balra tartánk. A völgy hosszú nyilt lett. Uj szőlőültetvények mellett vezetett utunk.