Szemere Bertalan: Naplóm - 1. kötet (1869)

— 351 — él, a sokaság közt is magányosan, élvek közt is busán, mint egy gyökerében tört s kifordult fa, melynek ágai gyömölcsöt és zöld lombokat hordanak, de azok a múlt­ból származnak. . . . Azonban az én sorsom bánattal tele, barátimban csalatkoztam, jótétemért hálátlanságot arat­tam, legjobb, legnemesb szándékimban félreértettem, mindenütt önzéssel, szivtelenséggel, haszonleséssel és ostobasággal találkoztam. Dinám folytonos betegeske­dése mind élvre, mind munkára alkalmatlanná tesz, ha van mindennapi kenyerem, mi soknak társaim közül nincs biztos, azt könnyeimmel öntözöm, Irénkém, e gyö­nyörű angyal, életem e kedve és álma, elhagyott enge­met, még mindig vérzik sebem, sirján még mindig fáj szivem, nemde természetes, ha ennyi suly alatt, mint sziklák súlya alatt, a forrás kifakad,— e forrása a szívnek azon sok panasz, mit verseimben kifejezek. Nem ke­resem, ömlik az magától, mint a vér ömlik az érből, ha egyszer fölnyittatott. Ezért gyűlnek oly szaporán verseim. Csaknem tisztán irom le őket. . . . Pedig alig szentelhetek nekik egypár órát. írtam e hóban 32-őt. . . Mind valódi érzésemet, mit 6 év folytában itt és ott éreztem, fejezi ki. . . . A folyó számokban (I. II. III. stb.) kevés változást kell tennem, hogy az egy egészet képezzen, azon momentumok sorát követve, a mint me­nekvésem folytában azok lelkemben felvilágoltak. . . . Lehet, másokra nézve nem lesz becsök, ha nem lesz, sajnálom, mert éreztetni kivánnám másokkal, mik egy száműzöttnek gondolatai, vágyai, fájdalmai. . . . Mi e telet Pauban vagy Toulouseban akartuk töl­teni, s hogy vissza jövénk Párisba, oka mivel Dina jobb telet reményit, s némi öröme, testvérével, Ferivel le­hetni. Egyik reménye sem teljesedett. Szenvedései

Next

/
Thumbnails
Contents