Szemere Bertalan: Naplóm - 1. kötet (1869)

— 337 — vesztek. Belőlök néhány jelent meg a pataki Parthenonban, az Arvizkönyv 3-ik vagy 4-ik kötetében (Vattay), és egy pesti almanachban (1840 v. 1841-ben Sz. Ilona szigete, Napóleon hamvai visszahozataláról). Ifjúságomban egészen a magyar költők befolyása alatt voltam, utánoztam, mímeltem a szavakat, nem a dolgot néztem. Ha valami költemény tetszett, annak párját csináltam, azaz árnyékát rajzoltam. Kölcseyt követni nem volt erőm, Vörösmarty nyelvgeniejét utánoztam másokkal együtt, s Bajzának efféle semmit mondó szavait, bájvidék, — kék távol vágya, — szóval a szépen csengő szavakat, mikben nincs eszme és tartalom. Valahányszor nem voltam a költői szülés perczének melegében, azaz kijózanodtam, természetes, hogy nem tetszett a mit irtam, üres volt az, érthetlen, szavak kongása s csengése eszme s dolog nélkül. Költőink nagy része most is abban szenved. Uj pályát Petőfy és Arany nyitott, amaz pór, nemesen vagy nyersen, de magyar és költő mindig, emez plastikus és népies, len jár, de soha nem alacsony. 1831—1832-ben, emlékezem, mint jogász, irtam versben két mesét, egyiknek eszméjére emlékezem, az a mit márcziusban feldolgoztam, s mely igy kezdődik: „Esti mécsem csendes fénye mellett." E hóban itt, Arcachonban, a következő meséket irtam: 1. A halász és a sziget. 2. Az apa, a fiu s a hid. 3. A kertész és a virágok. 4. A fenyő és a bokor. 5. Kis Mari és a csiga. 6. A habok és a part. 7. A pap és az egyházfi. 8. A dús és a szegény. 9. A két nyúl. 10. A gyermek és a kakuk. 11. Az elégedetlen, ki hont keres. 12. A kakas és a kacsa. 13. A gróf és a föld. 14. A sertések tanácsgyülése. 15. A mén és az iparos állatok. 16. A leányka és a méh. 17. A kérészek és a vén hal. Szemerei. 22