Szemere Bertalan: Naplóm - 1. kötet (1869)

— 286 — tattam volna, makacs eszem Gr. Batthyány Kázmérra irta e sírverset: Nyugszol, számkivetett , idegen föld hüs kebelében. Messze a szép hontól, martyra melynek esél. Hű magyar, erre ha jársz, ne siess, hanem állj meg e kőnél, S tedd rá a koszorút, mit neki a haza küld. Ugy folytasd utadat, s otthonmondd meg rokoninknak : Könnyű a sir, ha reá a haza tesz koszorút. Néhány napig hiában jártam ki, az emlékirásban nem haladtam. Minduntalan versek jöttek eszembe, minduntalan mások emlékét kivántam megírni, ez által kerülve el Irénkémnek nem sírját, de a fájdalmat, mit szült bennem az, hogy szépségein, szenvedésein, halálán végig jártattam gondolataimat. így egy reggel Görgeiró'l írtam verseket, jambusokban, melyek igy kezdődnek: „Ki vagy te ember, a sötét romon Mely kél az egykor szép Hunnia lapályin? stb. stb. Más reggel ismét Kossuthról, hol őt hasonlítom a kormányoshoz, ki, midőn a vész fő fokra hág, hajót s népet ott hágy, és maga megmenekszik. Aztán Beőthyró'l irtam néhány sort, aztán Deákról, Damjanicsról, Batthyány Lajosról, s igy ért meg bennem az eszme, követni eszem sodrát, és a forradalom nevesb embereiről politikai epigrammokat s arczképeket írni, vegyítve némelyiknél fényt és árnyékot, magasztalást és bírálatot, szóval megkoronázni őket tövis-koszorukkal. Igy átengedvén magamat a haboknak, mik magokkal ragadtak, reggelenkint bele vetettem magam az erdő sűrűjébe, s mint a méh rakodva tér meg mézzel, én is egy-két epigrammal tértem vissza. Napközben is dolgoztam, és este ebéd után, szivarozván és sétálván az