Szemere Bertalan: Naplóm - 1. kötet (1869)

— 20 — val, lakul szolgál. De ott nincs sem nyoszolya, se láda, se fogas, se konyha, — ez egy tűzhely, — a mi van, az zsákban tartatik. Az udvar mellett pár olajfa és íigefa áll. Amazt fűznek, ezt diófának néznéd. Este tyúkok ülőhelye. Jobbra a salesi, rupoi sziklacsúcs magaslik. Balra a Negroponti hegysor, itt-ott a tengert is megpillantani. Kako mellett mentünk el, s két óráig vert a zápor, mig Lasunyiba értünk este. Pár helyen sziklaodu sötétlett élőnkbe. Az Odysseából a Cyclops gyönyörű története jut eszembe. Alig találni a kultúra nyomaira. Itt-ott van mivelt föld. A szőlőre alig ismerni. Annyi érdeme van az embernek, hogy a mezőrül, a vadságból egy kertbe összehordfa, s ott a földön csúszik a nemes plánta. A többi mind vad, tövises, szúrós bokor, a fű is szúrós, jutalma a hanyagságnak. Néhol van törpe fenyő (a mi sudarainkhoz képest), cserfa, vadkörte. Ezek közt fekete kecskék legelnek, és szamarak. Gulya, csorda, ménes nincs ! Itt nem él sem a természet, sem az ember. Magasb pontokon egyes vártornyok emelkednek. Kalauzunk azt mondja, hogy a török őrök tanyái voltak. Egyes kápolnarommal gyakrabban találkozni. A faluk templomai a régi szolgaság formáját viselik magukon. Falaik alig 4—5 lábnyi magasak. Ha padlásuk volna, a hivek nem állhatnának benne. Néha a közepe magasb, mint egy kup, gömbölyű, vagy szögletes alakkal. Attica, Attica, gyönyörű a te neved, szép is valál mig istenek fénye omlott reád, kik olajfaligeteidben laktanak, — de én benned csak azt érzem elevenebben mint valaha, hogy szebb az én hazám, s földe áldottabb! De te kivívtad a szabadságot, az újra lánczokban szenved.