Szemere Bertalan: Naplóm - 1. kötet (1869)

— 140 — arra mi gyönge volt a veszély perczeiben, sőt magát mint az egyetlen hőst mutatta be , ekképen a szegény magyar népet szomorú dicsőségétől megfosztván. Azt gondoltam magamban, legjobb elfojtani az erkölcsi undort e magaviselet ellenében, és felhasználni azon szerencsét, mely őt kiséri. De ha ő mint dictator viseli magát, mint souverainje az emigrationak, el fog kapatni, és igy erkölcsi zablát kellene szájába vetni, mi az által eszközöltetnék, ha a tekintélyek mérsékloleg lépnének föl ellenében. Ez alapon tehát felhivtam Batthyány Kázmért, Mészárost, Teleki Laczit, Almássy Palit, — az első hajlandó volt, a második határozatlan, a harmadik azt tartá, legjobb engedni menni, lejárja magát a nélkül is (de én épen ezt nem akartam), a negyedik uj programmal akart fellépni s ezzel tulröpülni Kossuthon. En azt hiszem, ötünknek vagy többünknek neve Kossuthot képes volt volna magas gőgjéből leszállitani, s közösen meghatározni a vonalt, melyen járnia kellett volna, azonban ez nem sikerülvén, a Timesban, dec. 31. Batthyány, Eszterházy herczegnek válaszlólag, Kossuthot is erélyesen megróvta, mint én is egy más czikkben, mely az Examinerben, jan. 31. jelent meg. O általános jellemrajzot adott róla, én mint státusférfiut, az olasz kérdésben, állitván az olvasó elébe, mindketten kijelentvén, hogy miután ő maga, önkényt lemondott a kormányzóságról, s épen a veszedelem perczében, őt sem erkölcsileg, sem törvényileg nem lehet Magyarország kormányzójául elismerni. A két levél nagy hatást csinált, s végig hangzott valamennyi ország hírlapjain. Felhasználtam ez alkalmat a Timesba is küldeni egy czikket, herczeg Eszterházynak felelvén, mely czikkben