Szemere Bertalan: Naplóm - 1. kötet (1869)

— 4 — Ó mi piszkos utszák! Ó mi tekervényesek! Ö mi sajátságos élet! De az undor most még nálam felejtet minden más benyomást. Kelet ilyen mindenütt? Almaim szép szövedéke elbomlani indul. Kaptam szobát. Nincs zárja, nincs ablaküvege, nincs szék, semmi, — csak egy padozat (prits), — ott aludtam, felöltözve, a kemény fán, a poloskának és büdösségnek martaléka. Itt van az olasz, a lengyel legio. Itt van minden kiköltözött, a polgári rendből talán 50—60. Nem biztatnak az elmehetéssel. A város körűi örök állanak. Kossuth holmiját vizsgálgatják. Az előkelőbbek házainál ugy nevezett, tiszteletbeli őrség van. Enni nem lehet csömör nélkül. Büdös, egészségtelen minden lak. Ezen kívül, még nekem van egy nagy okom. Többet mertem mint más, az utolsó pillanatban is. — En elutazom. A török „teszkerét" (útlevél) aláírattam nagy bajjal, Silistriába, és magamhoz vettem még Hajnikot, Fiiepet, és Ivánka, Bittó, Imrédy képviselőket, és egy magyart, ki Stambulból, Stürmer elől menekült, hol 8 évig lakott, s fogadtam egy ladikot. Augustus 28-án. délelőtt H-kor, a szépen befedett ladikon csendeskén elmentünk, épen az austriai consul laka alól, miután egy őr a teszkeréket meg is vizsgálta. A városon alul állongó tengerészeti őrhajó nem háborgatott. Azonban aggodalommal folytattuk utunkat, mert még jó barátink árulásától is kellett tartani, kik nem tudván teszkerét kapni, s nem mervén igy utazni el, az irigység s gyávaság árulókká tehette.