Szemere Bertalan: Naplóm - 1. kötet (1869)

— 115 — vig, vidám, mulató, reggel is ha fölkel, és éjjel is, bár mely pillanatban ébredjen fel. A gyermek lelke mint a tükör, azt a képet mutatja a mely bele tekint. Nagyanyja (napám) és anyja mindig mosolyogva tekintvén reá, e kedélyállapot bele is áltment. E télre sok menekült magyar ide jött. Uj választ­mány alkottatott, melynek tagjai: Teleki L., én, Vuko­vics, Czecz, Klapka, jegyző Bittó István. Nem tesz egye­bet: itt-ott pénzt gyűjtöget, de nem a francziáktól, kiosz­togatja a megszorultaknak. Szóval a jelen bajokat intéz­geti itt és egyéb helyeken is, a múlttal nem bajlódik, a jövendő' érdekében mit sem tesz. Táblabírói modorú urak ezek: azaz röstek. A tehetős: mulat, élvez, mintha minden rendében volna, a szegény dologtalanul él, ha módját ejtheti korhelykodva. E faj nem fogja Európa nyugal­mát felháborítani, t. i. mint kezdeményező. Február. Munkámat még a mult nyáron elvégeztem, csak­nem egészen is akkor lefordíttatott. De nem adhattam ki, egyik oka: mert a fordítás rosz, hibás, nem vagyok vele megelégedve, és aztán mert nőm érdekeit veszélyez­tetem vele ha kiadom. Be kell várnom mig testvéreivel megosztozik, különben mit sem kap abból is a mi őt illeti. Minden a biráktól függ, a birák pedig a kormány­tól függenek, s Bach nem átallá kimondani nőmnek, mig ön itt van, személye a kezes férje tetteiért, ha kiutazik: vagyona lesz a kezes. Azonban én csak az osztályt várom. Ezzel nőmnek, családomnak tartozom; tovább nem várni: azzal hazám­nak tartozom. 8*

Next

/
Thumbnails
Contents