Szemere Bertalan: Naplóm - 1. kötet (1869)

108 — csakugyan nagyon félek, hogy ha hazánk újra fölébredne, hogy másodszor el ne bukjék; csak egy mód maradna fen megmentésére, a volna hogy valami mély tűzokádó örvényt improvizálnánk, mint milyent a gondviselés Rómának küldött vész idejében, s abba Deciuskint mind a két nagy hazafit bele ugrasztanók." így gondolkodik ő is e két emberről. Perczel vezérsége nagy szerencsétlenség volt az országra nézve, de ő nem vesztette el a hazát, mint Kossuth elvesztette dicsvágya, félénksége, eszélytelensége által. September. A szerint a mint Dinám irá, ide 18-ka körül fog érkezni. Megirta a napokat pontosan. 12-én tovább aludtam mint egyébkor, elálmosodtam. Reggel 7V2-kor csengetnek. Fölriadok. Jön a ruhatisztító, gondolám. íme már 8-ra jár, s nyolczkor irni szoktam. Felugróm, kinyitom, és ki áll az ajtó előtt? Dinám, Mimim, és Feri és nevelője: Tóth. Elvégre, elvégre! De volt zavar. Szépen akartam mindent elkésziteni, de csak 16—18-kára. A fogadott szállás poros, rendetlen, igazitlan volt. A végtelen örömben ez bántott. 0 jól néz ki, vidám mint volt, Mimi megnőtt, néhány perez múlva ölembe jött — tehát végre elértem a házi élet örömét, melynél, talán a sirig, meg fogok állapodhatni. Isten hozott, Isten hozott! De örömöm nem tárta sokáig. . . Dinám beteg lőn. Agyba kellé feküdnie. Alig láthatta Párist némileg, ismét a szenvedés próbája jött reá. Valóban ez valami rettene-