Szemere Bertalan: Naplóm - 1. kötet (1869)
— 101 — szült kinok közt. Ö, kinek gyermeke a szenvedés alatt a halál csirájával született. 0, kinek nincs rokona az egész hazában, — ott áll mint egy magános virágszál, a föld nem tekint reá, csak az ég gyönyörködik benne csillagszemeivel. O hiszen, csak én magam szenvedhetném az elválás kinait! O csak a szenvedésben, ha az kerülhetlen, igazság volna. De ime a bűnösb jutalmaztatik, de másokra nézve kivételt tesznek, ő nem bocsáttatik ki, a kire nézve évek előtt kimondák az orvosok, hogy nem lehet egészséges tengeri fürdő használása nélkül. A többinek kijönni kéj volt, ez nála szükséges az egészség megszerzésre, — azonban azt hiszik a zsarnokok, nem elég még a mit szenvedett. Öt hét múlva egy éve lesz elválásunknak. Azóta a haza rab lett, ő is rab benne, én bujdosó idegen földön. Június. Ez a remény hónapja volt. Haynau azt igéré nőmnek, elitéltetvén én, ő kibocsáttatik. És az 4—5 hét alatt meg fog történni. És azon ember büszke szava megtartásában, ha ez sem volna meg benne, mi maradna! És ime betölt az öt hét, és sem elitélve nem vagyok, sem Dinám kieresztve nincs. Sőt azt irják, mi nem is Ítéltetünk el, a kik az idézésre meg nem jelenénk. Ebből az következnék, hogy Dinám sem bocsáttatik ki. Az igaz, hogy most újra kérvén mellette a fattyú Haynaunak több kedvenczei, azt feleié: „die Szemere ist eine brave, eine hübsche Frau, und sie hat sich von Allém fern gehalten, aber ich kann ihr nicht helfen."