Szemere Bertalan: Levelek : 1849-1862 (1870)

— 78 — tott-e levelünk? Néha-néha betekintek az angol és franczia Atheneumba s utána nézek, nincs-e ülés Murcluson elnöksége alatt, és nincs-e szó Magyarról, kinek névbeli dicsősége a nemzeteével összeesnék, — ha Isten segíteni fogja. A mi minket illet, nőm, ki szívesen üdvözli, egy időn át meglehetősen volt, most megint sokat és állandóul szenved, s bár faluhelyen a hideg viz cura miatt maradánk télre, 10 nap óta felhagyott vele, szemei miatt egy oculista gyógyítása alá adván magát. E szerint, a mint látja, mi itt, a mennyiben magunk s nőm beteg, nem mulatságos telet fogunk tölteni. Jöjjenek át, vegye rá az önmaga iránt kegyetlen öreget, Párist épen télben és este kell látni, nem nyárban és nappal. Mi a koronát illeti, a mit kegyednek Lukács Sándor beszélt, az csak féltörténet, a mit Lórodiról beszélt, lehető, de nem valószinű, a feladó egyik két oly személy közül, kik még sehol nem neveztettek meg, egyik nagy ur, másik demokratának mondja magát máig is. Nem jutott kegyednek eszébe az esemény alkalmával, hogy némely embernek minden ártalmára fordul, — másnak minden bolondsága hirére válik, — a balgák előtt. Ha kedveli a bizalmas, őszinte, belső levelezést, én, miután az olyant és csak az olyant kedvelem, szívesen leszek a vis-á-vis-ja. Öregünket ölelvén, fogadja baráti jobbomat.