Szemere Bertalan: Levelek : 1849-1862 (1870)

— 16 — E seregnek főtiszteiben a csüggedettség nagy, mely, ha eleje nem vétetik, a legénységre is elterjed. A főhadi szálláson egy oly gonosz, a kormányt megvető, ügyünk megbukását hirdető hang uralkodik, mely a hazafiú lelkét mélyéig sérti. A jó hir hirdetése nevetve fogadtatik, mint ámítás, és kegyelet nincs semmi és senki iránt. Óhajtanám azt mondani, ennek oka Grörgey környezete. Nem ugy van, ő a kútfő, a többi körülötte egy neki tapsoló, őt bámuló kar, mely őt követni tudja, de vagy vezetni, vagy meggátolni nem bir képességgel. Benne az ingerlékenység, a sértés, talán reményvesztettség elbizakodását tapasztalom, nyelvével most többet árt, mint használhat kardjával. Egyes adatok elősorolásába nem ereszkedem, nagyszerű az és kisszerű, de kiegésziti a képrajzot. Elfogom mondani szóval. K Csak azt jelentem ki, miképen igen-igen mély sajnálattal fejezem ki, hogy Görgeyt nem olyannak tapasztalom, mint véltem, hogy, mint egy más tábornok, bolondságai miatt, hazaszeretete mellett is használhatlan, ugy ő nem kis talentuma mellett is a fővezérségre alkalmazhatlan, részint mert ő csak urunk lenne, részint mert politikája vagy érthetlen, vagy tökéletesen éretlen, és az ügy iránt, ha meghalni kész is, de az iránt sem kegyelettel, sem magasztaltsággal nincs, mit benne fel nem találhatni nekem több volt mint kin. Ennek tulajdonítom én, hogy ő, midőn csüggedt ló'n, aristokrata lőn egyszersmind, ha ugyan mindig az nem volt, s a democratákból szeret csúfot űzni. Minden ilyen eltágult mellőle. Köre neki különben nem nagy fontosságú, gyenge ifjonczokból áll.