Szemere Bertalan: Levelek : 1849-1862 (1870)

— 166 — átadni magát, ha szabad ugy mondani, egy bizonyos lelki kérődzés szellemi élveinek. Ha magányom ily szent pillanatában képzeletem hazám szép rónáin szerte csapong, mi természetesebb V A haza elfelejtheti fiát, a leghűbbet is, — de fiai ezt nem tehetik bűn nélkül. Óhajtásom azután ilyenkor az volna, házról házra járni, s kérni, sürgetni, erőltetni minden hazámfiát, hogyha szándéka van valaha utazni, most utazzék, és ide utazzék. Egykor az utazás ha nem is veszélyes, de igen hosszas és igen fáradságos volt. Emlékezem, hogy mint ifjú Mecztó'l Párisig kocsin négy nap s négy éjjel borzasztó rázatások között mintegy megbetegedve utazám; most e hosszas út 10 rövid s kellemes óráig alig tart. Vasutak az időt meghosszabbitották, a távolságot megrövidítették. Ezek nem egyebek, mint az anyagok szállításának telegraphjai, mint viszont a telegraphok a goudolatok közlésének villámsebességü vaspályái. S az öregnek azt mondanám : jöjj, jöjj, mig nem késő, itt szinről szinre fogtad látni az emberi ész bámulatos diadalait; ha itt egy kis helyen együtt fogtad szemlélni mindazon sok csudadolgokat, miket az Összes földgömb terem, nevel és előállít, nagyobb végmegelégedéssel és nyugalommal szállasz koporsódba. A férfiúnak azt mondanám: jöjj, jöjj, te még erőd teljében s pályád közepén, tehát a tökéletesedés ösvényén vagy, s légy bár művész, iparos vagy gazda, itt nem egy nép, nem egy ország, itt az egész emberiség s világ haladása a tanulásnak oly tágas horizonját nyitja fel lelkednek, melyről te hihetőleg nem is álmodtál. — Az ifjúnak azt mondanám: jöjj, jöjj, sietve, maradván fiatal, birni fogod az aggkor minden szellemi előnyeit, mintegy kedvedért a századok itt összecsoportosultak műveikben, hogy azokat egy pillanattal áttekint-