Szemere Bertalan: Levelek : 1849-1862 (1870)

— 146 — események óriás betűi nekik olvashatlan hyeroglyphok ? Es aztán ily kezek merészelvén vezérelni a haza hajóját, ne remegjen szive a hű hazafinak a messze távolban is ?! Csak az van még hátra hogy, a mi egykor szinte népszerű, sőt nagyban hazafiúi eszme volt, a papi javak elvétele, inditványoztassék. Véleményem szerint a papság iker-testvére az aristokratiának, s nekünk, mondom nekünk, hazánknak, nemzetünknek az ép oly hasznos mint szükséges. Sőt hazafiúi érdemei a világi aristokratiáéit messze felül haladják. Okát én ennek abban találom, hogy a magyar katholika egyház szerkezete hazai alkotmányok mintájára készíttetvén, mint ez, az is szabadságkedvelő fiakat nevelt. Minden tagja független volt a maga körében, a pap püspökétől, a püspök fejedelmétől, és az egyház még Rómától is csak dogmai dolgokban fogadott el határozatot. Ehhez járul a papság feudális s politikai kiváltsága, mely viszont egyes tagjaiba az önérzet s függetlenség büszke öntudatát lehelte. De megmondjam mit tartok én azon ritka tünemény fő okának, hogy a magyar papság sem a pápának, sem a fejedelmeknek vak szolgája nem leve ? Azt, hogy e papság létele földbirtokhoz van kötve. Vegyünk föl egy birtoktalan papot, ki mint idegen él egy társaságban, melyhez semmi érdek nem csatolja egyenesen. Lelkiismeretére nézve a pápától függ, élelmezését a fejedelemtől kapja, a családi élet édes kötelékeit nem ismeri. Hazájának a templomot nézi, minden egyéb annyiban illeti, mennyiben személyének vagy árt vagy használ. Politikai dolgokban jelleme hideg egykedvűség. Lehet a keresztyén társaság jó tagja, de bizonyosan közömbös polgár, bár hol lakjék. A polgári szabadságbani részvételen kivül mi azon varázserő, mely a papból mozgó és tevékeny polgárt csinál s mi által