Szemere Bertalan: Levelek : 1849-1862 (1870)

— 132 — nem lehetetlen is, a különbféle fajok túlzott igényeit kielégíteni, ugyan akkor mi magunkat a dynastiával is antagonismusba teszszük? Van egy lap, könyv vagy ember, ki komoly és alapos számítást tett vala arról: fentarthatja magát az ősi magyar állam, maradva ellentétben mind a dynastiával s mind a sokféle fajokkal? és ha nem tartja fel igy magát, melyik féllel, mi alapon lehetne szövetkezni, s a két szövetség közül melyik nekünk kedvezőbb és biztosabb? Ez helyzetünk csomója, ennek megoldásától függ jövőnk. És mi történt eddig e részben? Tették vezérembereink magukat személyes, közvetlen, tehát iegbiztosb összeköttetésbe a horvátok, oláhok, szerbek, tótok, ruthénok vezéreivel ? Lapok, nyilt levelek, külön országgyűlési értekezések czélhoz nem fognak vezetni, ezek csak tágítják a mélységet, mely tőlök bennünket elválaszt, — külön diéták, congressusok, mind meg annyi fegyverzett táborok, melyeket őszinte, baráti természetű értekezéseknek kellett volna megelőzniük. Eddigelé tehát Zágrábban, Karloviczon, Balásfalván, sőt Szent-Mártonban is csak elleneink gyűlhelyét szemlélem. Es más oldalról, lehet nem ellenünk a dynastia az országgyűlésen elmondott ép oly tapintatlan mint ingerlő beszédek után ? Nincs-e teljes oka a dynastiának hinni, hogy mi még az alkotmány alapján sem akartunk őszinte utógondolat nélküli kibékülést, hanem külföldi segedelem álmaiban élve forradalomra számolunk ? E kritikus, ez elszigetelt helyzetbe juttatott szerencsétlen modorú politikánk, gőgös a többi fajok, daczoló a fejedelem ellenében. S csodálkozva olvasom, hogy ugyan azon emberek Széchenyi I. nevét merik emlegetni. Allt-e a nemzet valaha távolabb az ő tanaitól s ildomától? Nem egy igaz isten-e ő, ki oltárul szolgál, de melyen bálványoknak áldoznak? Ha élne ő, elta-