Szemere Bertalan: Levelek : 1849-1862 (1870)

— 120 — írnak. Olvasva ön czikkeitj azt hinné az ember az angol politikai világban éveket töltött. Ha valaki, ön legalkalmasabb egyszerű nyelvvel s minden józan ember által megérthető modorban kimutatni, mi rettenetes elvek rakvák le azon programmban, s idő multával azokból ránk nézve mi veszélyes következmények fognak okvetetlen, meggátolhatlanul keletkezni. Ámbár megjegyzem, elég csak magát a programmot átolvasni; ki azt egyszeri átolvasásra át nem látja, annak minden magyarázat aligha nem fölösleges. Kimutathatja ön a benne uralkodó elvet, mely nem más mint: elismerése annak, hogy Magyarország gyönge s képtelen önállólag létezni. De hát mit akart, nem mondom 1848-ban, mert, akkor nem igy állt a kérdés, de 1849-ben april 14-kén? Es épen ő hazudtolja meg s bélyegzi agyrémnek saját eszméjét? Legalább másnak hagyta volna e szomorú szerepet. Kimutathatja azon másik elvet, melyet Kossuth szóról szóra a február 26-ki pátensből vőn át, t. i. a közös természetű érdekek, „hadügy, külügy, száraz és tengeri haderő, várak, tengeri kikötők, kereskedésvám, utak, mérték és suly" ezen pátens szerint a birodalmi tanácsnak vannak fenntartva; mind ezeket Kossuth az uj Duna-szövetségi központi hatóságnak adja át. E központi hatóság váltva, egyegy évig, Pesten, Bukarestben, Belgrádban és Zágrábban székelend, s igazgató elnöke az illető ország feje fog lenni. Tehát három éven át a 13 millió népességű Magyarországot, Bukarestből a 4% millió román, Belgrádból az 1 és fél millió szerb, Zágrábból az alig 1 millió horvát fogja tettleg kormányozni. Kérdem, foghat lenni még ekkor szó Magyarországról mint államról, mely e nevet érdemli? Bizony ez esetben Magyar-