Szemere Bertalan: Levelek : 1849-1862 (1870)

— 106 — lottam. Csak egypár következetlenségre akarlak figyelmessé tenni, mit csodálkoztam tőled hallani. Hogyan beszélhetsz te hiúságról fellépésemnél, ki tanuja voltál annak, hogy a dictatura átadása óta hazafiúi szempontból folyvást utáltam, sőt megvetettem Kossuthot? Nem akarlak arra emlékeztetni, hogy akkor mi egyképen éreztünk, erre csak azért hivatkozom, mivel az emlékezet téged legképesb ellenkezésem valódi okára visszavezérelni. Hogy van az, barátom, hogy ti nem tudtok sehol azokról, kik ellenvéleményben vannak, tiszta meggyőződést feltenni? Hogy van az, hogy ti, a szabadság úgynevezett barátai, a véleményszabadságnak türelmetlen ellenségei vagytok? Lásd, mi tudjuk hinni, hogy ez és az (de nem minden) Kossuthot valóban megváltónak tartja, csak azt követeljük mi is magunknak, hogy a hamis prófétát hamisnak tarthassuk. Annyi igaz, hogy kik véleménykülönbséget nem tűrnek, azok ne demokratáknak, hanem despotáknak nevezzék magokat. A sok hirek s hallomások közt Batthyányt is előhozod. Megmagyarázom neked a dolgot egészen. Tudod, én még 1850 tavaszán irtam egy munkát két kötetben, és csak azért nem adtam ki, mivel a benne közlőitek a kiutahiai letartóztatottak ügyének ártott volna Európa sympathiájában. Tehát én nem siettem Kossuthról szólani. 1851-ben octoberben Londonból visszajővén, Batthyányval nőm betegsége miatt három hétig nem találkoztam, s ő czikkeit megírta azon időszakban, midőn velem kétszer alig találkozott, ellenben Andrássy mindent elkövetett őt K-val kibékiteni. B-nak nem tesznek bókot, kik őt oly könnyen vezethetőnek hiszik, nekem pedig igen is nagyot. Barátom Pali, nekem ma-