Suhayda János: Magyarország közjoga : tekintettel annak történeti kifejlődésére és az 1848-ki törvényekre (1861)

III. Könyv. Az ország lakosai

76 Régi, sokszor irigy szemmel nézett szabadságaikat, melyektől a fenebbiek szerint elestek, Mária Therezia 1745-ben uj oklevéllel megerősítette; ezek szabályoztattak 1751-ben az országgyűlésen és 1799-ben, 1791-ben pedig országgyűlési jogot nyertek, melynélfogva a rendek táblá­ján két követjök bir ülés- és szavazatjoggal. 1836-ban megnyerték azt, hogy a kormányszékekkel és törvényható­ságókkal a kerületek neve és pecsétje alatt levelezhettek. Abbeli kiváltságuk, mely szerint náluk idegen ember földet nem bírhatott, és ha örökségként a föld oly idegenre szál­lott, ki köztük lakni nem akart, a község váltotta magához: az ujabb időkben megszűnt. Megszűnt továbbá vámmentes­ségük is. Nádori főkapitányt maga a nádor nevezhet ki, ennek elnöksége alatt választották kerületi tisztjeiket, a községek biráit azonban s tisztviselőit magok a lakosok.— A katholikus községek saját patronatusi joggal birnak. A három kerületek, értve Jászság, Kis- és Nagy-Kunság,melyre eloszlik, a nádori kapitány elnöksége alatt pallos-joggal birtak; fölebbvitel a nádorhoz történt vagy helytartójához, vagy ezek nem létében az udvari főtörvényszékhez. — Po­litikai tekintetben a m. kir. helytartótanács által kormá­nyozhattak. Az 1848. 25. t. cz. a kerületi tisztviselők és közgyű­lési képviselők választását ideiglen újra szabályozza, a köz­igazgatásra nézve azonban azon változásokon kivül, melyek az idézett törvénynél fogva szükségesek, az addigi gyakor­lat szerint meghagyattak; a redemtioból eredő magánjogi viszonyok és haszonvételek világosan a törvény további rendeletéig fentartattak. a) Fényes id. munkáját 53. §. b) ugyanott.— 1582-ről szóló kiváltság levelök. c) Timon inago Hung. nov. P. II. p. 83. Régibb eredetükre nézve Kaprinay Hist. Diplom P.II.p. 313. és köv. Hor­vát István tud. gytíj. 1829. 7. 8. 9. füzet; és d) lásd 1791. or. gyül. napló e) 1715. 34. — 1741. 63. §.11. — Végre vesd össze e munka 67- §-hoz h) megjegyzést.

Next

/
Thumbnails
Contents