Suhayda János: Magyarország közjoga : tekintettel annak történeti kifejlődésére és az 1848-ki törvényekre (1861)

III. Könyv. Az ország lakosai

72 ha bár az ilyenek időközben czimeres levelet nyernének is, még azért nemesekké nem lesznek, sem nemesi javakat nem vehettek nem birhattak. f) Sőt már Kálmán alatt g) tiltva volt idegeneket kezesség nélkül befogadni; II. András alatt h) az ország tanácsa nélkül egyházi és világi méltóságokra emelni; i) mely utóbbi intézkedés utóbb is számos izben megujittatott; sőt Hollós Mátyás alatt avelenczeiek és len­gyelek is az országban minden javak bírásából ki voltak zárva k.) Az indigenák I. Ferdinánd óta már az országgyűlési decretumokban jelenkeznek, 1) és itt már az indigenatus sza­bályoztatik is m) akként, hogyaz országgyűlésen a karok és rendek tudta és beleegyezésével, azon kivül pedig az or­szág-zászlósai és magyar tanácsosok tanácsából adassék; mindkét esetben a honosított a királynak hűséget, és a honfi egyébb kötelességeit esküvel, mely a királyi könyvbe is beve­zettettett, erősítse. Az ezért eleve fizetendő dij (1000 darab arany) később fölemeltetett n) és az egyházi javadalmakra nézve szabályoztatott, o) melyet, ha el nem engedtetett, ujabb törvény szerint az országgyűlési törvényczikkekbei beiktatás előtt le kellett tenni, p.) Megjegyeztetik még hogy a tör vény esités, vagy is a nem törvényes ágybóli nemzedéknek királyi kiváltság ál­tali törvényesítése szinte egy módja a nemesség szerzé­sének, de nem a törvényes gyermekek jogai sérelmével, és csak a fiscus ellenében, de mindenkor a királyi kiváltság szoros értelmén belől, q) a) 1608. 9. k. e. 1848. 3. - b) 1630. 30. - 1715. 23. — c) I R.4. és 24. cz.13.cz. f) LE. 13. és köv.1715.9. és 9.1723. 9.13.1791, 56.— 1647. 122. 1655. 78.— I. R, 13.1. R. 32. II. R. 11.12.— 1563. 45. 46.-1647.135.—d) I. R.17. §. 7.1. R, 50.—e) 1630. 30. —1655­36.1.R. 6.—1622.17.1630.30. f) —1844. - g) Decr. L. I. C. 4. — h ) i) 1222.11. 26. — k) 1486. 32. - 1495. 30. 31. — 1) 1542. Pos. 50. első említetik Musica Márton, m) 1550. 77. — n) 1687 26.1688. 26. szerint a világiaknál 1000 arany volt 1741. 41. szerint ez kettőzte­tett o) egyháziaknál ha nagyobb javadalmakat bírnak 1000 arany különben 200 1. 1741.17.—1827. 37. — p) 1830.17.- q) I. R. 10 6. 108. czim Frank I. R. 91. §. A nemesség eredetéről bővebben Pe r­ger János. „A magyar és hazája régenten." Pesten 1831. XVIII. Fej. stb.—Kassics. Laurea virtutis. Pest 1826.

Next

/
Thumbnails
Contents