Ormódi Bertalan: Pecsovics-világ Magyarországon : Történeti rajz a jelenkorból (1868)

— 59 — tova tapogató, minden erélyes lépéstől iszonyodó s nyo­morult életét kisszerű cselfogások, szócsavaritások s szemkápráztató manoevrirozások által tengető tactiká­hoz, mely mostani politikai capacitásaink nagy részé­nek működését jellemzi. O mindig s mindenben csupán tiszta, önzéstelen szive, s igaz honszeretetének sugallatát követte. O lesz az én szövetségesem ez egyenetlen, gigási harcban, melyeta jól szervezett s mindenható pecsovics ligua ellen indítani készülők. Hozzá megyek. Azonnal felkeresem. Nagyon régen láttuk egymást. Alig ismert reám. De midó'n nevemet ejtém, a komorság, mely arcvoná­sainak még imént, zordon s szigorú kifejezést kölcsön­zött, a legnyájasabb mosolynak engedett tért. Helyet foglaltunk s csakhamar bizalmas beszélge­tésbe mélyedtünk. Sorba vettük külföldi élményeimet az ottani s különösen a franciaországi viszonyokat, az­tán áttértünk a hazai ügyekre. Egyenesen s minden tartózkodás nélkül közöltem vele szándékomat s szilárd határozatomat. Szendrey mély megdöbbenéssel fogadta nyilatko­zatomat. — Kedves barátom — mond — te nem isme­red ezen, az általános tétlenség korszakában felburján­zott és nagyra nó'tt ligua hatalmát, ha ily küzdelemből sikert mersz remélni. A spanyol inquisitió nem volt tü­relmetlenebb, mint ezen ujabbkori jezsuiták. Én meg­buktatásukra szenteltem minden tehetségemet, s e kí­sérlet koldussá tett. Most már meg vagyok törve s nincs erőm további küzdelemre. — Tehát te is megakarsz állani félúton ? Hátrálni akarsz, mivel az első pár ostrom nem sikerült? Ez haj­dan nem volt szokásunk.

Next

/
Thumbnails
Contents