Ormódi Bertalan: Pecsovics-világ Magyarországon : Történeti rajz a jelenkorból (1868)
- 43 — gyelemre is feladták volna, mert igy kivánta azt kezdetben Haynau. Azonban oly kevesen biztak az osztrákokban, hogy e párt kisebbségben maradt. Azokhoz, kik a haditanácsban a feladás mellett szavaztak, tartozik: Klapka, Assermann, második várparancsnok, Kászonyi József ezredes és a 2-ik hadtest parancsnoka, Klapka összes táborkara, az őrség összes lovassága és a gyalogság kis részének tisztjei; Ujházy ellenben és egész táborkara, tehát éo is, Eszterházy Pál ezredes, Kosztolányi Mór a 8-ik hadtest parancsnoka, Thally, Makk és Bátori-Schulcz Bódog ezredesek, a gyalogság nagy része és az összes tüzérség a feladás ellen volt. Klapkánál minden pillnatban haditanácsot tartott a feladó párt — mint ez mindég törtétni is szokott hogy ilynemű ügyekben a reactió mindég kitartóbb és szívósabb mint a haladó, minden eszközt megkísértett, hogy többségre vergődjék anélkül hogy többet elérhetett volna mint azt, hogy a vár feladassék de csak a következő fő feltételek alatt. 1- ször Az ország alkotmánya különösen az 1848-ik törvények érvényben maradjanak. 2- szor. Minden elfogott polgári vagy katonai egyéniség életére szabadságára és vagyonára nézve teljes kegyelmet nyerjen. 3- szor. A forradalom alatt kibocsátott magyar bankjegyek tartsák meg az egész országban teljes értéküket. 4- szer. A Komáromi őrség szabadon és katonai tisztelet nyilvánitás mellett hagyhassa el a várat; a tisztek tartsák meg fegyvereiket, a köz ember mentessék fel további szolgálat alól.