Ormódi Bertalan: Pecsovics-világ Magyarországon : Történeti rajz a jelenkorból (1868)

- 35 lódi színeikben. Legtöbbnyire a hazafiság álcája alá rejtekeznek, hazafiúi frázizokat hangoztatnak s meglopják a nép bizalmát hogy ily módon cselekvési tért nyerjenek önző céljaik s haza ellenes terveik kivitelére. A ki aztán az ámitás és tettetés művészetében legjobban remekel, a ki a nemzet részéről legtöbb népszerűséget bir kicsalni, az megválasztatik a pecsovicsok nagymesterévé, provinciálisává. 1848—49-ben szokott ügyességgel és tapintattal osztották ki egymás közt a szerepeket. Egy része kiment Helvetiába és Németországba, más része benn maradt az országban s kettőzött erélylyel — bár nagy titokban — folytatta működését a városokban, a megyéknél, az országgyűlésen, a hadse regnél, a ministeriumban. A pecsovicsok nagymesterei — mint mindenkor — ugy az alkalommal is tudtak magoknak fényes szerepkört teremteni, némelyek közzülők a legfényesebb s legbefolyásosabb — a hadvezéri/hadügyéri — álláshoz jutott, melyet aztán egyetlen célja — a nemzet megaláztatása — érdekében, kellően és tökéletesen kizsákmányolt. A pecsovicsok jámborabb és kevésbé veszedelmes része volt az, mely a muszkák behivására, a magyar seregek állásának kikémlelésére, s az ellenséges csapatok vezetésére vállalkozott. A forradalom bevégezte után a pecsovicsok nagy gyűlést tartottak Buda-Pesten. Összegyűltek csak nem valamenyien; úgy a pecsovics-emigransok, kik Helvetiába, Németországba vagy Windischgratz táborába menekedtek, valamint azok kik bent az országban, különféle helyeken s különböző irányban működtek, ré3*