Ormódi Bertalan: Pecsovics-világ Magyarországon : Történeti rajz a jelenkorból (1868)

- 18 — átlátom barátom, hogy túlbecsültem erőmet és tehetsé* gémet, En azt hittem, hogy szavaim fél fogják villanyozni, életre, öntudatra fogják riasztani elnyomott, megalázott nemzetemet. Csalódtam, szavam nem bir azon villanyos erővel, mely utat nyit magának a tömeg legmélyebb rétegeibe; szavam nem bir azon vesékig ható szívrenditö erővel, mely képes volna egy szolgaságban felnőtt nemzedék sivár és közönyös lelkében, a szabadság iránti lelkesedést felszítani. Én túlbecsültem magamat. E két évi harc megfosztotta lelkemet minden erélyétöl, minden ruganyosságától. Mert nem látok semmi sikert, semmi kilátást a diadalra. Csak éjt, örökös éjt, előttem és mögöttem. A börtönök sötét éjét és a reménytelenséget. S nem hallok egyebet mint gúnyt, gyanúsítást s a rágalom kigyósziszegéseit. — Mind ez magában nem lett volna képes lelkemet ellankasztani — folytatá növekedő hévvel. — De én meg nem gondoltam, hogy becsületes embernek, becsületes fegyverrel lehetetlen orgyilkosok ellen küzdenie. Én igazságot, becsületességet, a nép jogainak tiszteletét, szenvedéseinek enyhitését követeltem. Ujjal mutattam az ámitókra, a nép zsarolóira, kiderítettem a magasabb helyről protegált igaztalanságokat, rablásokat és tolvajlásokat. Smit feleltek? miként igyekeztek megcáfolni? — Én kétségbe vonhatlanigazságokra hivatkoztam, megdönthetlen érveket hoztam fel — s ők sajtóperekkel, börtönökkel, megintés ékkel, lapbetiltással válaszoltak. Ok, kik minden hatalom, minden befolyás, a nemzet összes kincsei és minden erejének birtokában vannak, nem átallották ellenem, ki tollamon kivül nem birok semmi egyébbel, az ármány, önkény és zsarnokság leggyülöletesebb eszközeit alkalmazni.