Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 3. kötet (1867)

— 30 — ban volt, de nem tudatod, vájjon üdvözöltet-e; én ugyan tudom, hogy igen, ez úgyis magától értetik, de mi amerikaiak e pont tekintetében igen kényesek vagyunk. Nos, trotzdem, és malgré, és quand mérne és spite of, e non di menő, et quantumque, és „bárba nem tette," nem mostani érdemeimre hivatkozván, melyek igen légszerüek, hanem az özönvizelőttiekre, — mondd meg minden nővérednek, bátyádnak, öcsédnek, tante-odnak, cousineodnak, niece-ednek, s onkliaidnak és a többi rokonodnak, hogy „az Isten áldja meg okét"; a ki csinos közülök, csókold meg őt egyszeribe ... én ezt nem tehetem, mert a yankee csak kezet szőrit stb. M. L. Vukovics Sebőhoz. Brooklyn, New-York, Sand-Street, 1853. Sept. 2-dikán. Tisztelt barátom! — Megbocsáss, rövid levelet irok, mert nappal futok, este pedig fáradt vagyok s végre, — mert mitsem tudok. A mit 10 napi itt létem alatt tanulhattam, az sem nem sok, sem nem vigasztaló, és még sem bánom, hogy ide jöttem. . . . Utazásom szerencsés volt, bárha egy infámis kávé kiadásával s csekély fej-nehézséggel volt összekötve. Incognitóm jól ütött ki, mert az amerikaiak még most sem tudják, hogy mikép jöttem ide, az „Arábia" gó'zösön pedig nem tudták, hogy mit csináljanak belőlünk s igy ösmeretlenül léphettem ki. És most járok, futok, evedzek, vaspályázom és már annyit nyertem, mikép tudom, hogy itt is csak a kezdés a legnehezebb. Eddig mitsem találtam; árendálni könnyen lehet, de ez nem nekem való; venni igen nehéz és ez baj; ha jótállóm lenne, úgy még lehetne kezdeni.