Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 3. kötet (1867)

— 91 — Mészáros társaival együtt Orsováról Viddinbe ment, hol aug. 24-dikén már ott volt Kossuth, Batthyány Kázmér és István, Szemere és Perczel is, s az azelőtti napon megérkezett a lengyel és olasz légió is, összesen mintegy 1600 ember, a kik Sí át pasa és Izmail bégtől a városon kivül a Dunaparton nyertek táborhelyet. Mészáros, Dembinszky és Perczel együtt voltak szállva egy izlámra áttért görög házánál; fegyvereiket visszanyerték s a pasa tiszteletőrséget állíttatott házuk ajtaja elé, hanem azért bizony ez csak tisztességes fogság volt. Mészáros, megnyugodva sorsában, várta a jövőt s még ekkor: az elvesztett hon fölötti mély bánatában, az aggályok, megaláztatás s bizonytalan jövő képei közt sem vesztette el jó humorát, mely mart mint erős ecet, de leszedte az önmagukat emésztő kedélyek rozsdáját is. Sorsa ekkor közös volt a többi menekültével s ezt nem is akarta azokéról elválasztani, jelleme méltóságát azonban minden körülmény között megtartotta. Szilágyi Sándornak, az akkori hirlapok közleményei után irt munkájából, ide jegyezzük, hogy ezenközben az osztrák internuntius diplomatiai nyilatkozatában az osztrák birodalmi alattvalóknak, az orosz cár pedig Kadzivil herceg mint rendkívüli követ által a szultánhoz intézett saját kéziratában s ezenkívül még gr. Nessélrode orosz külügyminiszter fenyegető emlékiratában az orosz-lengyel alattvalóknak kiadatását követelték a portától, s midőn ez kikerülőleg válaszolt, az osztrák s orosz követ ultimátumot nyújtottak át, melyben 48 óra alatt egyenes s határozott választ kívántak, ellenkező esetben a diplomatiai összeköttetés megszakításával fenyegetőzvén. Erre a török nagy-vezir tüstént összehivatta a diván tagjait. A tanácskozás hosszas volt és heves, de a többség s ebben maga a nagyvezir, a szeraszkier s a sejk-ulizlám (a legfőbb pap) is a ki nem adás mellett volt, miben