Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 3. kötet (1867)

— 40 — „Nem tudom: hol, mikor s mily latin szerzőtől tanultam e verset: Effare causam nominis Utrum ne móres lioe tui Nomen dedere, an nomen hoc Secuta morum regula. „Azaz erényi tekintetben nem akarom magamat HudsonLowhoz liasonlitani, vagy ahhoz, a ki alkalmat adott ezen vers készítésére5 de mivel Lázárnak kereszteltek, tehát az vagyok s bármit ígérjek, fogadjak, bizonyos, hogy Lázárkép végzem éltemet. „Ezen lázári veres fonál mindenhol és mindenben látható, következőleg ezen Írásomban is. Mint amerikai freeholder folytatni s pedig vígabban és serényebben akartam folytatni rajzolatomat, de hiába! Harmadfél éve tapodom ezen úgynevezett normális republika földét s épen harmadfél lapot irék ezen idő alatt tele. Ha bevégezhetném, úgy számvetési feladatul lehetne kitűzni: hány évig kelletik élnem, hogy ezt tehessem ? Mivel azonban erre felelni nem tudnék, azért áttérek szabadkai, második évi tanulmányaimra. „Egy évig tartott latin kinzás után szünnapok következtek s a kereken tört kezdő latint „haza vitték," mint mondani szokás; ez a „haza" pedig Bajmok volt, mit Adamovicsék bérben tartottak. A szamáron és lovon való sok nyargalozás közt csakhamar véget értek a szünnapok s a kis Lázi újra visszavitetett Szabadkára, s ott a régi család kebelében, a régi szerzetesek vezérlete alatt ismét folytatta azon classicusok nyúzását, kikkel tiz évvel később, hamarább s örömestebb barátkozott volna meg. Mily deák volt? kitetszik abból, hogy ismételnie ugyan nem kellett, de később újra kellett tanulnia mindazt, a mit nem annyira elfelejtett, mint inkább sohasem is tanult.