Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 3. kötet (1867)

— 31 — később. Ehhez járult, hogy a plébános ur még tudósnak is tartatott, mert hálószobájának egyik oldalát oly könyvtár foglalta el, mely a mennyezetig ért, végre pedig viszonyban volt sógorság, komaság és barátság utján a szomszéd, nemes birtokos Latinovicsokkal, számos családdal Borsodon, meg az Autunovicsokkal Almáson és végre a leghiresebb, legbirtokosabb és legizmosabb Vojnicsokkal Szabadkán, s igy lakása ritkán volt üres, mert minden utas bemutatta, sőt nem ritkán a földesúr is megalázta nála magát. „Ez mind szép volt, mert a tisztelendő plébános úr nagybátyának nemcsak kedves lehetett, hanem hivatalán kivül maradt pihenési idejekor nemcsak a gyomrot, sőt az értelmet is igyekezett kielégiteni; de legbecsesebb kincs volt a háznál a jó szakácsné fölött is a kis Lázira nézve a káplán, a derék, a becsületes, a felséges, a jó, az emberszerető, a „sinite vemre na rvulos ad me" követésével Krisztus urunkat utánzó Vertalics. „Az Isten áldja meg őt sirjában, s boldogitsa a más világon, mert ha az egész papság ily lelkülettel birt, bir, vagy birand, akkor az irott vagy nyomtatott erkölcsi szabályokra kevésbbé lenne szükség, mert ők maguk testesített erkölcsök s ezek példányképei lennének s akkor a világra el lehetne mondani, a mit Tacitus a régi germánokról mondott: „Ibi plus valcnt boni móres, quam bonae leges." „Vertalics még nem régóta működött Katymáron az Úrnak szőlejében, s máris kedveltje volt a falunak, a plébánosnak, az uraságnak, az ehhez járó s a körülfekvő vidéken lakó nemességnek. „Midőn a kis Lázit levették a plébános kocsijáról s a szobába vezették, a szakácsnénak és ennek a káplánnak mutatták be." * * *