Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 3. kötet (1867)

— 159 — alatt buzdította társait a kötelesség keskeny ösvényét követni, — egy ember, ki Kegyedet legtiszteltebb barátnéjának, legnagyobb jótevőjének nevezett és kinek első kérdése — visszatérve azon messze Amerikából, hol öt évig sóvárgott — hazája és barátjai társasága után — Kegyed után volt, — ezen ember nem szenved többé, örök álom enyhiti fájdalmait. Csak nyolc napja, hogy kezeimbe téve egy ezüsttálat, — melyet magával Amerikából hozott, — nekem ezt mondta: „Küldje el Batthyányi Lajosnénak, legnagyobb jóltevó'némnek, olyantól, a ki meg meri néki mondani, hogy Mészáros Lázár küldte." — így rendelte a már meghalt vitéz és parancsát teljesítvén, egyszerre tudatnom kell, hogy e hó 16-dikán anyám házánál halt meg, hova régi Ígérete szerint eljött, mihelyt Európába megérkezett, s melyet nem birt többé elhagyni. Barátjai vigasztal ás aul szolgálhat, hogy az agg bajnok nem halt meg egyedül, ápolás nélkül; meg lehetnek gyó'ződve, hogy hu barátok állottak halálos ágya körül s hogy nem hiányzott semmi, mit a tudomány vagy a szeretetteljes gond képzelhete utolsó órái megnyugtatása és szeliditésére. Fölösleges mondanom, mennyit búsulnak társai a vesztés fölött, mit ezen veszteség tesz már összeszorult soraikban. Saját szive legjobban értesiteni fogja ezt Kegyeddel és kérem hinni, hogy tökéletesen osztom a fájdalmat, mit a vitéz minden barátjának éreznie kell — és szivesen fogadni legó'szintébb üdvözletemet. — Teleki Sándorné1). l) A derék angol hölgy szószerint magyarul irta ez egész levelét.