Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 3. kötet (1867)

— 146 — Bocsáss meg rövid soraimért, hanem hideglelésem mellett még kelésekkel is tele lévén, minden mozgás fájdalmat okoz. — Azért az isten áldjon meg s szeresd őszintén tisztelő barátodat — Mészáros Lázárt. Vukovics Sebőhoz. Eywood, 1858. Október 30. vagy 31-dikén. Igen tisztelt barátom! — Mivel, midőn innét első levelemet irtam hozzád, azt hideg lázban tettem, azért félre is beszélhettem s így most 1-ör is njra köszöntlek, 2-or pedig igen-igen köszönöm szives baráti érzésekkel teljes leveledet s az Isten áldjon meg érte sat. S igy, midőn még egyszer köszönném szives leve­ledet, jelenthetem, hogy valamicskével jobban vagyok ugyan, de gyönge, fejem kábult s ugy szólván „zu Mchts nutz." Remélem ugyan, hogy napról napra üdülendek, hanem mivel már ismerem szervezetemet, jót nem várha­tok, tehát akárhogyan is teszek reá szert, november első hetében, vagyis jövő hét csütörtökén, de legfölebb szom­baton innét, vagyis inkább Kingstonból oly formán indu­landok el, hogy délután s igy nappal érkezhessem meg Londonba, ha lehet. Midőn ezeket irám, belép a komornyik, a ki kérdé­semre azt feleié, hogy a vaspályáni elindulás két fertály tizenkettőre történik, — ez levén a legsebesebb — és csak hat órakor este érkezik Londonba. Tehát most tudod, mikor érkezendem a nagy városba; ha oda érkezem, onnan elindulásom két nap múlva történik. A szállásra nézve örülök s igen köszönöm baráti gondoskodásodat. Mivel egyedül érkeztem, nincs rá okom, miért szálljak vendégfogadóba, azért hálával elfogadom

Next

/
Thumbnails
Contents