Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 2. kötet (1867)

— 34 — üregűek voltak, s hogy némely újonc tévedésből töltények nélkül hagyatván, tétlen nézővé tétetett. Agyukban hiány nem volt, mert a működő seregek 450-et birtak, a jövőre szükséges pótlék pedig két uj ágyúöntödében biztosíttatott. Röppentyűk, — az osztrákok által híresztelt lehetetlenség dacára — minden gép nélkül, puszta kézzel készíttettek, úgy hogy március elején Erdélyben az első üteg már működhetett. April végével pedig két más üteg az osztrákokéval nemcsak versenyzett, sőt azokat felül is múlta. A nemzetőrség, — mint minden kezdetleges intézmény, — gyenge lábon állott, de a hol a zászlóaljakat ügyes és értelmes fők szervezték s vezették be a szolgálatba, ott némi hasznát megtagadni nem lehetett. A debreceniek kezdettől fogva hasznos szolgálatot tevének, minek közelrőli szemlélője levén, dicséretemet kimondani kötelesnek érzem magamat. A szegediek, — ha szolgálni akarásuk mellett féktelenség nem mutatkozik, sőt az ellentállássá nem fajul vaja felebbvalóik irányában, — akkor több dicséretet érdemeltek volna. Szabadka, ha kevésbbé féltette volna vagyonát vagy jobb s szolgálatértőbb főkkel lett volna ellátva, ez esetben több eredménynyel dicsekedhetnék. Miskolc, Eger, Arad s több más város és falu, fiait derekasan kiállította a gátra. Hanem hogy az ily intézmény egyátalán valódi hasznot hajtson, északamerikai modor szükségeltetik hozzá s több idő, gyakorlat, és a nemzetőröknek kiszolgált katonákkali vegyítése. Illik, hogy ezen adatok feljegyzője születési s őt képviselővé választó helyéről, a tisztes Bajáról is megemlékezzék. E 15 ezer lélekből s három népfajból álló mezővároska, a körülötte levő rácfaj fenyegetése dacára, ernyedetlen buzgósággal teljesité kötelességét.