Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 2. kötet (1867)

— 380 — így állván a dolgok, mikép merészelte volna ebbeli gyanúját egy külföldi nyilvánítani, midőn látta, hogy a jelentékenyebb faiseurök, dacára a sok panasznak, csaknem belé bolondultak Görgeybe, s egyedül őt tárták messiásnak. Görgey igy végzi levelét: „Erdély felé a hátrálás szabad volt; de azon tekintet, melylyel hazámnak minden áron békét akarok szerezni, arra ösztönzött, hogy a fegyvert letegyem. Seregem legvitézebbjei — s ezek között Damjanics is, — oda nyilatkoztak. „Eddig még ugy bánnak velünk mint derék katonák derék katonáktól várhatják; fontold meg mit tehetsz, s mit kell tenned. Görgey s. k.u Erre nincs más észrevételem, mint hogy a későbbi kor fogja csak elhatározni azt, vájjon Görgey megérdemli-e a magyar Marotto cimét? A világosi csapás után a kisebb-nagyobb osztályokban szerteszét levő többi seregrészek egymásután megadták magukat, hanem mindnyájan a világosi minta szerint, azaz az oroszoknak, mert a hol osztrákok voltak, ezeket vagy kikerülték, vagy megtámadták. A világosi katasztrófa után 14 nap múlva Magyaros Erdélyhon napkeleti és déli részein magyar hadseregrész többé nem létezett. Az egyes ide vonatkozó részletek sokkal kevesebb fontosságúak, hogysem azok leirásába bocsátkoznom lehetne. A várak közül Arad volt az első, mely feladta magát az oroszoknak, kik azt azonnal az osztrákok kezébe szolgáltatták. Ezt rövid idő múlva Pétervárad követte, hol két fiatal vezénylő volt: Kiss Pál a katonai, s Hollán, a várparancsnok. — Ezek az egész ügyet veszendőben látván, a várat az osztrákoknak adák át, kikötvén maguknak azon feltételeket, melyekben Komárom őrsége részesülend.