Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 2. kötet (1867)

— 360 — vásra induló nap s a felszálló párák szintén akadályoztatták a szabad s tiszta kilátást. A nap tányérjának már csak felső karimája látszott, midőn a magyar sereg nagyobb része hátráló mozdulatban létezett, két erdő közt. Az ellenség ágyúgolyói kisérték ugyan, de nem ártottak neki. Egyszerre hat ágyút állítottak ki az útra, gondolom, hogy a követő ellenségre tüzeljünk, mely ekkor még 3 vagy 4 ezer lépésnyire lehetett tőlünk. E manoevrenek e sorok irója, ki a jobb szárnyon Gál hadteste s a lovasság közt volt, szemtanúja vala. 0 Biesztranovszky ezredessel némi rendet igyekezvén helyreállítani, az ellenséget távcsövén át sem látta. Azonban emiitett négy vagy hat ágyúnk néhány lövést tevén, seregünk az eddig irány s cél nélkül levő ellenség ágyútüzét magára vonta. Ki volt az, ki a tüzelést elrendelé? bizonyosan nem tudom. Hanem mivel saját nyilatkozata szerint Perczel Mór volt az, ki öt osztály lovassággal s 12 ágyúval védte a hátrálást; mivel saját állítása szerint ő volt az utolsó az ütközet terén; mivel szerinte neki köszönhette Bem az ellenség visszaveretését a középben s végre mivel — úgymond — ő rendezett mindent: azért nagy dicséret nélkül el lehet mondani, hogy roszul rendezett s igy neki kell tulajdonitanom az utolsó ágyúlövéseket is, melyek az ellenséget kihívták. Azonban akárki volt ez, s bárha legjobb szándékból tette, a legroszabb eredményt idézte elő. Az ellenség némely tir- s más golyója a hátráló tömeg közé esvén s ott szétrepedvén, ezt rémület fogta el s .a legnagyobb zavarban, hanyatt-homlok rohant az erdőnek, összevisszakeveredve. Ezzel az ütközet veszve s tökéletesen veszve volt. Veszve pedig a nélkül, (kivéve pár szerencsétlen lovas-