Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 2. kötet (1867)

— 346 — is nagy számban a magyar bal szárny megkerülését látszott célozni. Ki volt ugyan adva a jobb szárnyon kezdendő hátrálás, azonban az ellenség tüzelése alatt annak megkezdése, ujabb parancsolatig, megtiltatott. De a lengyelek a legnagyobb tüzelés alatt mégis megkezdék a hátrálást, mit a védő dandár követett s ezt már-már a töltésen inneni ágyutelep s védzászlóalja is utánozá, midőn e hibát az ellenség saját hasznára forditani s ágyúütegét a töltésre felállitani igyekezett; hanem visszakergettetett. Ezalatt a közép egy darabig még meglehetős rendben tartotta magát; azonban sűrűbben jővén a golyók s s erősebb ellenséges rohamoszlopok nyomulván előre, a kiadott parancsolat szerint ez is hátrálni kezdett. A fővezér alatt lova az osztrák vadászok által lelövetett, sőt ő maga is kapott sebet, mégis szokott vidor bátorsággal s nyugalommal vezérelt ezután is. Gyalog folytatta útját, mig csak egyik fiatal segéde, Burkhard saját lovát át nem adta neki. A bal szárnyra helyezett lovasságból a Bocskay-huszárok, az első vonalban, a nagyon előremozdult ellenséges lovasság némely osztályait megtámadni indultak, de utjokban megváltoztatván szándékukat, rendetlenül tértek vissza. Ekkor egy könnyelmű, de bátor fiatal lengyel herceg, Voronyecky, némely hátráló huszár-csapatokat előre vivén, midőn maga mögé nem figyelve az ellenségnek tartott, csak néhány huszártól kisértetve, az ellenségtől elfogatott, s többé vissza sem került. A legszélsőbb bal szárnyon egy lengyel dandár-osztály állott, melylyel szembe egy osztrák Uhlán-osztály tartott; mindkettő viaskodni jkésznek mutatkozott, azonban mindegyik helyén maradt. Az egész sereg hátrálásban volt, s midőn a huszárvezénylők a gyalogságot hátrálni látták, saják fejükből