Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 2. kötet (1867)
— 289, — v_. Alig érkezett t. i. Ceglédre, Perczellel egyoldalú hadi tanácskozmányt tartott, melynek következtében Visoczky és Dessewffy hadtestét, mely — mint fentebb emiitők — Jellasics könnyebb legyőzése végett Vetterhez utasíttatott, s mely Nagy-Kőrösről Bács felé már indulóban volt, visszahivatta s Perez el alá rendelte. Mi több, hallván, hogy az oroszok Tokajnál áttörtek s Debrecent megszállották, a tiszántúli seregek fölötti egész parancsnokságot Perczelre bízta. Ceglédről a minisztériumot ezekről ő maga értesítette s felhivá és megkéré „hogy tekintve a haza jelen körülményéit, a susceptibilitást tenné félre, s rendelkezéseiben nyugodnék meg." Az ily kormányzói eljárással a fővezért újra compromittálta, ki Kossúth pictus masculusa másodszor, sőt harmadszor lenni nem akarván, annak e csalfa viselete ellen szóval és Írásban kikelt, s felmondván egyszersmind hivatalát, felhivá, hogy más fővezérről gondoskodjék. Kossúth, a ki most kiegyenlítést kért, ki ő általa vezetendő centrális hadvezetésről ábrándozott, Kossúth volt a súlyos okok legsúlyosbbika, hogy a közös hadvezetés lehetetlenné lón s hogy a vezényletek egymással ellentétbe jöttek. Mily hatalmas lett a kormányzó a sereg ellenében, mikép beszéltette minisztériumát s mikép beszélt ő maga: lássuk néhány, később kinyomatott leveléből. Július l-jén a miniszter-elnök és helyettes-hadügyminiszter (mivel Kossúth nem volt jelen, Görgey pedig beteg vala,) Klapkának ezt irá: „A nemzet nevében s a miniszteri tanács határozatából Mészáros fővezérnek neveztetett ki; tehát rendelem és parancsolom, hogy minden vezénylő és hadosztály neki engedelmeskedjék. S felhívom (Jut, hogy ezen parancsolatnak a seregnél kellő engedelmességet szerezzen s azt fenntartsa." — Ez legalább férfias hangon volt tartva. III. 19