Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 2. kötet (1867)

— 278 — tet elmondanom.—Dembinszkynek miért, miért nem? — a hadügy ér irodájában levén dolga, Görgey alstátustitkárával, Szabó Imre ezredessel beszédbe elegyedett, melyben utóbbi minden kihivás nélkül az oroszosztrák egyesült seregek elleni viaskodás lehetetlenségét állitván, egyezkedésről szólt. Midőn ezt Dembinszky a hadügyminiszter barátjától és helyettesétől hallotta, azt vélte, hogy ekként ő s a lengyelek mindegyike az oroszokkali egyezkedésben csak akadályul szolgálna, s azért a kormánytól úti-levelét kikéré, hogy személyéről szabadon rendelkezhessék. — A kormány az al-államtitkár nyilatkozatát roszallotta s meg is feddette őt. Tehát — mint fönebb emlitém •— a hadi tanácskozmány a miniszterek- és tábornokokból, u. m. Dembinszky, Kis Ernő, Perczel, Aulich, Répásy, Schweidel, Lenkey s Törökből, Szabó altitkár és ezredesből, Meszlényiből, Kossuth sógorából, (ki az egészhez annyit értett mint a tyúk az abc-éhez), s végre e sorok Írójából állott. A tanácskozásban sok vita és személyeskedés között (melyeket Perczel szórt Görgey fejére, őt hazaárulónak is címezvén,) az határoztatott, hogy a hadügyminiszteri és fővezéri hivatal egy személy kezében nem férhet meg, azért tehát Görgey ezek egyikéről mondjon le; ha hadügyminiszter kiván maradni, akkor a vezényletet a legidősb tábornoknak adja át, maga pedig siessen a székhelyre; ha pedig a hadügyminiszterségről mondana le, ez esetre elhatároztatott, hogy 24 ezer embert hagyjon ott őrségül, mely magát az oda utasított újoncokból 30 ezerig kiegészítheti, a sereg többi részével pedig Budának tartson, s a Pest körül levő seregrészekkel egyesülve, siessen ekként tetemes erejével a Tisza táján keletkező veszély elé. Hogy pedig e határozatnak minélelőbb siker adas-