Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 2. kötet (1867)

— 252 — május elején Oravica felé küldött elővédje után sietett, melynek sikerült időközben Oravicán állást foglalnia. Bemnek szerencséje volt régi ellenségét, P.uchnert május 8-kán Fehértemplomnál s 10-kén Petrilovánál megvernie, s azután még egyszer Szászkánál, hol az magát tartani akará, — végre 16-án Oláhországba kikergetnie. Bem Orsó várói fölhivá a határt védő török parancsnokot, hogy ne engedje meg a Törökország iránt barátságos magyar földnek török felsőség alatt levő területről való megtámadását s aztán az osztrákok lefegyverezését, és fegyvereik átadását követeié; erre Omer pasát is megkérte, ki az egész oláhországi török sereg vezénylője vala; — de sem az egyik, sem a másik nem történt meg. Bánátban ekként Temesváron kivűl, — melyre most szigorúbban vigyáztak, - - ellenséges tevőleges erő nem létezett, s igy a honvédelmi erő szaporítására a Bánátot is fel lehete használni. Ezt Bem emberséges és engesztelő módon tette s az ottani lakosokat sok teher alól felszabadítván, a sóár leszállításával a határőrök és a provinciális nép hajlamát megszerezvén, azokat önkénytes ujoncozásra buzdította. Ezenkivül az ottani vashámorok birtokába jutván, a hadi szerekben bőséget idézett elő. Bem — mint láttuk — dolgait Bánátban elvégezvén, — a Tisza és Dunán szolgáló átmeneteket magyar őrségekkel rakta meg. Azonban seregének száma nem volt oly tetemes, hogy Erdélyt a külső berohanástól megvédhesse, hogy a belső oláh lázadást csak meg is fékezhesse, s hogy még egy tekintélyes sereggel az osztrák seregeket Tótországban és Magyarhon szélein fölkereshesse, s ha megveretésök sikerül, — győzelmes fegyvereit tovább vihesse. Hiszem, hogy az olvasó el nem felejtette, mikép ilyes terv már régebbről létezett, mely az elébbi had-