Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 2. kötet (1867)

— 245 — Midőn Bem Erdélyből az orosz-osztrák sereget kiszoritá, Erdély urává lőn; azonban ezen urasága csakhamar veszélyeztethetett is. Hogy tehát uralmát állandóvá tehesse, — rendezni kezdett. E rendezése, ha csupán katonai ügyekre terjed, több hasznot hajthat vala. Bár serege a 27 ezret felülhaladta, de mivel Bukovina, Moldva s Oláhország szélein, továbbá benn a honban is az oláh lázadás ellen, s Károly-Fehérvár körülkerítésében volt az felosztva, azért tevőleges munkálatra 5—6, legfölebb 8 ezer embernél alig maradt többje. Ezekkel vivott Bem sokkal számosabb s különféle ellenségei ellen, kiket gyors mozdulataival, embereinek legnagyobb igénybevételével s ágyúinak lehető legügyesebb használatával győzött le. Saját személyének a legnagyobb veszélyekben való kitevése által kis seregét bátorságra, kitartásra s az ellenség határozott megtámadására buzditá, űgy hogy serege benne valami bűvös lényt, valami csodálatos hatalmat látott, s őt mintegy imádta. Láttuk, milyen kis sereggel kezdette Bem erdélyi táborozását, s hogy merészsége és páratlan gyors mozdulatai szerezték ama sikert, melyet az osztrákok nehézkes mozdulatai és Puchner tétlensége még elősegítettek; ezekről már tettünk emlitést. Azonban ha a székelységet meg nem nyeri, (mivel Magyarhonból segélyt gyéren kaphatott, noha — mint láttuk, —• Piskinél a legdöntőbb pillanatban mégis kapott,) győzelmes hadjárata dacára Erdélyt megtartania lehetetlen lett volna. Forradalmunk első idejében láttuk, hogy a székelyek ellentörekvések dacára a magyar ügynek megnyerettek, mi többek között Berzenczey székely képviselőnek, Gál Sándor ezredesnek s még másoknak köszönhető leginkább. — Eleinte ugyan résztvevésüket az úgyis fegyverben állni szokott tevőleges zászlóaljakkal kezdék meg, — de midőn