Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 2. kötet (1867)

— 220 — Láttuk, liogy Dembinszky april végével Ígéretekben gazdagon s utasításában teendőjére nézve bőven ellátva, Debrecent otthagyá; láttuk azt is, hogy derék ezredesét, Bulharint jóval előre küldé, s hogy ez -—mint helyettes — a hadtestet fölszerelni, szervezni s katonákká képezni igyekezett. Ez lehetőleg megtörténvén, május 4-kén körülbelül 6000 középszerűen fölfegyverzett gyaloggal, egy osztály guerillával és a lengyel csapattal, 3 osztály huszárral és 27 ágyúval Kassáról kiindult. Ezen sereghez kellett volna még a lengyel osztály nagyobb részének csatlakoznia, Visoczky vezénylete alatt, mely Miskolc és Újváros körül szereltetett fel. Azonban Visoczky embereivel nemcsak nem jött, hanem azt követelte, hogy azon kis rész, mely már Dembinszkynél létezett, ezt hagyja el s hozzá csatlakozzék, mivel — kifejezése szerint — „a lengyelek csak együtt akarnak hadilag működni." — E hiábavalóság címén s nem a legszebb ürügy alatt magát e fontos körülmények közt a veszélytől távol tartá, holott szebb lett volna, ha kötelessége szerint a harctérhez közeledik s ott viaskodó honosaival a veszélyt megosztja. Mi néven nevezendő az ily tett? másra bízom; én felőle csak annyit mondhatok, hogy azon egyenetlenség, mely a lengyeleket saját hónukban jellemezte s mely végveszélyüket idézte elő, a Magyarhonban talált egyenetlenség által élesztetvén, •— a viszálkodó magyar elemhez hasonló lengyel elemet csatolt, és pedig a föntebb emiitetthez hasonló eredménynyel, mint később látandjuk. Visoczky a lengyel demokratia egyik fizetett és utasításokkal ellátott tagja s annak Magyarhonban működendő feje, a hadi szolgálatot demokratikus elvekre fektette s a „ne pozlovim" s a módosított „liberum vetou megtartásával a hadi fegyelem jobb példányát akará megalapítani. Szép szó ez, de a demokratia tudhatta volna