Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 2. kötet (1867)

— 15 — melyeket s mértéket tartott. Nálunk — kevés kivétellel nem exequált a törvény per nélkül, hanem itélt, s bár gyakran el is itélt s ha elégetlenségét ki is mondá, de az egyetem javáért azt kitörni nem engedé, hanem elfojtá. Honunkban még lehetett küzdeni a közvéleménynyel; a régibb jó szolgálatok itt nem felejtettek el egyhamar s ha elfelejtettek, ez csak másodértékü férfiakkal történt legfőkép, kik az úgynevezett március előtti ellenzék soraiban nem működtek, szóval: ha szerencsétlenek voltak igyekezetükben. Továbbá, mivel a természet fukar felsőbb észtehetségek teremtésében, azért a hon sem bővelkedett határtalanszámu nagy polgárokban, mert azon társadalmi viszonyaink, melyek a nyilvános férfit képezik, gyermekkorukból még ki nem fejlődtek. Az értelmet, észt, erényt, jellemet, függetlenségi vágyat, gazdagságot, a szerzett tekintélyt s az ügyhözi ragaszkodást mivel együtt és összesen nem lehetett föltalálni egy más lényben sem, tehát Kossuthban sem keresték. Ez pedig azonositá magát a nemzet szellemével, annak gyöngéjét jól ismeré, értette azt szenvedélybe hozni, felizgatni, sőt -— hogy jobban hevítse, — az igazsághoz kis csalódást is kapcsolt, tudván, hogy ha ez elmarad, a valóság az emberi kedélyek fölhevitésére hideg s kevés leszen. Az igaz, hogy az értelmesbek ily szinházi előadásoknál jobbára vállat vontak, de ő azért hazafiúi érzelmekkel telt ábrándokban ringatta a nemzetet. Ezekhez járult, hogy bibliai kenetü, magyaros kiadású római erény-keverék volt, Rostopcsin-féle erős s eltökéllett szándokkal , s végre, hogy eszélyesen tudta mindig fölemlíteni, miszerint az Isten látja lelkét, hogyan működött s működik, s hogy önmaga egyedül mitsem tehet, azért a gondviselés mellett a népben bízik, melyben ezen gondviselést rejleni elhiteté; s igy az akkori súlyos események