Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 1. kötet (1867)

— 78 — a vitát az ellenzék, u. ra. Nyáry, Teleky, a Madarászok, Perezei stb az osztrák kormány ellen mindenféle invectivával és a századokon át tartó sérelmek elősorolásával fűszerezte, mig végre Kossátli fényes dictiójával, a mondott engedménynyel s a miniszteriális nézet hozzátoldotta záradékával vivta ki azt, t. i. hogy mindaddig, mig hazánkban a béke s csend tökéletesen helyreállítva nem lesz, az ország Ausztriának semmi segitséget nem fog adni, s követeli, hogy Olaszhon mindazon alkotmányos engedményekkel rnháztassék fel, melyekkel Magyarország elláttatott. — Ez ugyan volt valami, de mégis némely ellenséges állást és bizalmatlanságot mutatott az ausztriai kormány irányában, mi meghozta később gyümölcsét. Itt tétetett le a jövendő miniszteriális bukásnak talpköve, mert a minisztérium nem mervén, nem birván a lármás minoritás ellenében valamely lovagias kifejezést iktatni a válaszfeliratba: minden többi kérdésbe is inkább belé vitetett, mint vonatott. A képviselőház vezetésében is volt hiba; mert az a financminiszterre bizatott, ki tárcája szövevényes tárgyaival úgy is el volt foglalva. Jelleme pedig a népszerűséget annyira vadászó volt, hogy a legkisebb ellenvetésre is figyelt, mindenkinek eleget akart tenni, azaz popularitását meg akarván mindenütt tartani s belsejében úgyis a minoritáshoz szitván: az ellenkező véleményt inkább engedékenységgel akarta eldönteni, mintsem határozott fellépéssel, s igy kitsem elégített ki. — Ezt az ellenzék ügyesen tudta felhasználni s a sok kör, egyenlőségi és más társaságok lármás segitségével a vezetőnek annyira imponált, hogy a roppant többség ellen majdnem mindig a kisebbség akarata győzött.