Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 1. kötet (1867)

- 52 — ugy intézzen el, a mint a hazai viszonyok sürgetőleg kívánják. — Hrabovszky elindult ugyan, de Horvátországba be nem ment, mivel nem volt hadi ereje, a bán pedig megtiltá a bemenetelt, s igy tekintélyét compromittáltatni nem akarván, a biztos a letett bánnal összejött ugyan, de mitsem végezett. — Ez Hrabovszkynak akkor hibájául rovatott fel s csaknem hazaárulóvá kiáltatott ki. — En, a mint egy részről nem tudom, hogy hadi erő nélkül miként járhatott volna el erélyesebben oly korban, midőn a pápai bullák varázshatása is lejárt: ugy másrészről fel tudom fogni, hogy Hrabovszky, (bár végig megtartotta magyar érzületét,) eleinte mint egyszerű régi, és Ferenc császár által kegyelt katona, előbbi bilincseiből oly hamar kibontakozni nem birt, hogy az egyre járó „ibis redibis"féle bécsi parancsok zavarba ne hozták volna az ő fejét szintúgy, mint más egészséges fejeket. S igy legjobb lelkiismerettel mondhatom, hogyha Hrabovszky kezdettől fogva oly hőn pártolja a magyar ügyet, mint azt később tevé, s ha eleinte állásában, — midőn a rohamos események hatáskörét még körül nem nyirbálták, — tettlegesen avatkozik az ügybe, és a rácokat fékezi: akkor sok dolognak tán jobb fordulatot adhatott volna. — — — A többi, a júliusban összeült országgyűlés előtt történt esemény mellékes levén, rólok nem is emlékezem. Szokásom volt ugyan a különös és a történelembe vágó eseményeket feljegyezni, hanem a miniszteriális járomban hanyagabb kezdek lenni, örülvén, ha este megszabadulhattam. A véletlen szintén elkedvetlenített, mivel háromszor kezdem jegyzeteimet 1813 óta, azaz a nyilvános életbe lépésemtől fogva, s mindannyiszor elvesztém azokat, vagy elemek, vagy háború által. Az utolsót leginkább sajnáltam; nem a veszteségért magáért, hanem azért,