Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 1. kötet (1867)

— 360 — Elfelejteni még, hogy Szerencsen léteztemkor Perez el Mórtól kaptam levelet, illetőleg- feleletet, kivel, valamint Görgey vei is tudattam az itteni viszonyokat; Görgey azonban csak hallgatással felelt; tudván, mennyire szük­séges most ő, sőt bízván a kormányfő' különös pártolásá­ban, azért a hol csak szerét teheté, a hadügyminiszter iránti engedelmességről, valamint a nevelt emberek között szokott udvariasságról örömest elfelejtkezett. Perez el részt látszatván venni szerencsétlenségemben, segélyt is ajánlott, mit azonban megköszönteni; később pedig még egy másik szép jellemvonásáról is tudasitottak, s ez abból állott, hogy midó'n Kossuth nem látszott eléggé meggyőződött­nek arról, hogy egyenesen jártam el, s midőn ellenem tán más gondolatot is forralt, akkor őt ettől Perez el térité el, kiről tudta Kossuth, hogy a zöld asztalnál ellenesem, s hogy az „árulót" a legcsekélyebb látszatra is kimondja. Nyomatott Bécsben, Holzhausen Adolfnál.

Next

/
Thumbnails
Contents