Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 1. kötet (1867)
— 356 — vetkezményeiben aBayer-Görgey-féle terv jobbnak nyilvánult, mint később előhozandjuk. E hadi tanács után a vezérek seregeikhez tértek vissza, s Perezel Mór Csányival a pétervári parancsnokságot vette át. A sereg, visszavonulásakor Tétény, BudaÖrs és Ó-Buda közelébe jutván, az első helynél egy szerencsés hátvéd-csatát állott ki, a hol két osztály Vilmoshuszár, gróf Zichy vezénylete alatt, a sebesebben haladó vasasokat jól megleckézte s az üldözésnek véget. vetett. A mint ezen, szinre nagy csatának hire Pestre érkezett, Görgey felhivatott másnap, ezen szerencsés eseményt előremozdulásával eredményesiteni, hanem ezt azon okból tagadta meg, hogy a gyalogsága a Dunán már átköltözött. Az egész sereg tehát a Dunán túl volt s mindenik a végzett terv szerint vett irányt. Ha nem hibázom, január 5-dikén délfelé a vadászok s lovasok a befagyott Dunán Pestre átköltöztek, őrseregeiket ott felállitandók, azonban már este Windischgratz is Budára érkezett s főhadi szállását a királyi lakba tette, és onnét intézé a további teendőket. Ekkép a székvárosok az ellenség kezébe jutottak, majd kétharmada az országnak az ő parancsát vevé, és a hon helyzete oly súlyossá lőn, hogy a legerősebb jellem, vagy jósló tehetség sem mert volna a honnak független életet jövendölni. — A székvárosok és az ország állapota elbeszélését e mű második részének elejére hagyván, itt megint Miskolchoz fordulok vissza, ott a hadi téreni pályámat bevégzendő. A mint a föntebb elmondottakat olvasám, hallám, s a történteket többek által elbeszéltetém, ezeken okulva, magamra és állásomra vetém figyelmemet. E közben hivatalosan tudósíttattam arról, hogy a már tüzet állott bácsmegyei zászlóalj, meg a hires Don Miguel egyik zászlóalja három darab 12 fontossal és egy 6 fontos üteggel