Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 1. kötet (1867)

— 222 — mely az eledelt ízletessé teszi; — mely világban a föntebb elősoroltakat ugy szeretik, miként a franciák, kiknek a „Revue des deux mondes" szemére hányta valahol, hogy azok a kormányról szeretnek minden reggel kevéske roszat olvasni, hogy azt a társaságokban ismételhessék. Az események kerékvágásába visszatérendő, melyből gömbölyű fejem oly hamar kitér, meg kell jegyeznem, hogy a mit itt följegyezni akarok, azt baráttól s nem baráttól, — irányomban jó vagy kétes hajiamnaktói, — a rendes s rendetlen, a sebesebb, hevesebb vagy halkabb haladást óhajtó ultraliberálisoktól, — a jnste-milieu, radicál és conservativ-féle házi- és hon-atyáktól, polgároktól, katonáktól és asszonyoktól gyűjtöttem össze. Elfelejtém még elmondani, hogy az országgyűlés egyik ülésében arról szónokoltam, a mit Sz. Tamásnál tettem és nem tettein, s ott váratlanul hó' fogadtatást és részvétet tapasztaltam, melylyel, Kossuth hírlapja dacára, megelégedhettem. — Megvallom, soha sem léptem a szószékre elfogultabb állapotban, mint akkor, minthogy minden egyenességem és igazságszeretetem dacára csak hazugságokkal kellé biztatnom s megnyugtatnom a nem legnagyobb bátorságú gyűlést; mert nehogy nagyobb rémülést okozzak, takargatni s szépíteni kellett azt, hogy a hanyagság, a rosz kedv, a nem legjobb akarat, s a rosz külföldi és hasonló pesti befolyások nem igen sok reményt nyújtanak arra nézve, miként Sz. Tamásnál valami nagyszerű eredmény történhessék; s mondom, hogy ezen takargatás és szépítgetés beillett ünnepélyes hazugságnak. Ha igaz az, mit a népekről egy francia iró mond a történet útmutatása szerint, „hogy a nép soha sem jobb azon kormánynál, a melynek hódol, hanem közönségesen annál kevesebbet ér; mert ha föllebb állana, amazt szétporlasztaná", — úgy magamat is, mint népem egy porszemnyi töredékét gyakran oly rosznak kellett találnom,