Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 1. kötet (1867)

— 202 — — — A sápadtságból ijedés lön, midőn a cinkosok egyike, ki után a néptömegből számosan tódultak, véres karddal az országgyűlési terembe lépett és tettét dicsekedve elbeszélé. Ekkor, mintha a lélekismeret furdalása szállta s egy rosz és alávaló tettérti pir futotta volna át az országgyűlési ábrázatokat; — — — azonban föleszmélvén, a tettet hibáztaták, a gyilkos szónokot kiparancsolák a teremből és a népet lecsillapították. Sajnosán kell azonban megemlítenem, liogy minden polgári bátorsága mellett az országgyűlés — nem mondom gyáva, — de gyenge volt, liogy a bűnöst a törvényes hatalomnak át nem szolgáltatá, s hogy igy a vétek közösségét magáról tettleg el nem háritá. — Noha több utcai zavargás történt már, ez volt az első eset, midőn az utcai publicum bátorságot vőn magának a terembe lépni, mi rosz például szolgálhatott; de később még sem talált utánzásra, megelégedvén azzal, hogy ha rosz hirek érkeztek a városba, tehát akkor az országgyűlési terem körül künn összecsoportosodott, s egy szónok által a teremből megnyugtatást vagy felvilágosítást várt, •— s ha ezt megnyerte, el is oszlott. Mint furcsaságot érintetlenül nem hagyhatom, hogy a gyilkosok egyikének neve, bár nyilvános titok volt, kitől sem ismertetett és ez később a törvények büntető erejét nem is érezte. — Még később, midőn az ausztriai sereg 1849. év első napjaiban elfoglalá a két székvárost, a Lamberg-család kérésére minden kereset egy darabig felfüggesztetett, miglen 1850-ben Kolossy befogatott és felakasztatott. Kossuth Lajos, a bátrak ijedtebbje, ha remegővé, ha halálos sápadtá nem is lőn: kicsússzant az ülésből, és rendeleteket tőn házában. Jellasics ekkor már, bárha nem igen sebesen, de ellentállhatlanul nyomult előre, s Kossúth azon szerencsés gondolatra és személyére nézve