Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 1. kötet (1867)

— 159 — A képviselők néhánya szintén oláh honosaikhoz sietett, őket nemzeti vagy a bécsi kormányi érdekben izgatni, miről, vagyis az erdélyi ügyről később valamivel többet szólandunk. — Ekként küldöttjeik érdekére többnyire csak a magyar megyék és a székelyek képviselői ügyeltek. Erdélyország bonyolódott közigazgatási formájánál fogva a magyar állam emberei előtt jobbadán terra incognita volt, s ha egészen nem is volt az, annyi bizonyos, felvilágosodott fogalmuk nem igen volt róla. Ha az ember a székely képviselőket hallá, -— ezek szerint az erdélyi különös, erős, tettre alkalmas és kész nemzet volt, mely a századok nyűge alatt is életét, elevenségét megtartva, csak alkalomra várt, hogy a világot csodálatra ragadja. Ebből azt gondolhatta az ember, hogy azon 40.000 ember, mennyit tán kiállíthatott, nemcsak az egész ellenkező . . . hatalmat képes tönkre tenni, hanem talán fél Európát is meghóditani. Ezek hallatára az országgyűlés minden igazságost, a mások kárositása nélkül lehetőt s tán még többet is megadni kész volt; — de ha a kérdés velejére, azaz a legszükségesebbek kitűzésére hivatott fel az országgyűlés, akkor a mennyi ember, annyi gondolat volt; és mivel az egész erdélyországi ügyről ily eltérőleg tudosittatott, mindent igért ugyan, törvényjavaslatot hozatott inditványba, de az idő azok végbevitelét nem engedte. A minisztérium nem képzelvén az erdélyi ügyeket a háborúhoz oly közel állani, mint a magyar ügyet, onnét — bár nem nagy — fegyveres erőt akart kivonni, hanem akkor aztán volt akadályozás, ellenokok félhozása stb. Az ottani rendes katonaőrséget pedig nem használhatván , segitséget mindenesetre a székelyektől kellé várnia. Az első oláh-ezred nagy nehezen kiindittatott, de midőn Szegedre ért — a mint fönebb láttuk — a rácok és határ-